Kiegészítő-alternatív állapotjavítás
Az egészségjavítás alternatív módszereivel számos mentális, fizikális és érzelmi jellegű lehetőség áll a páciensek rendelkezésére, hogy egészségügyi állapotuk javításával könnyebbé tegyék a kezelőorvosaik dolgát. A kiegészítő orvostudomány szemlélete szerint az embernek nem egy teste van, hanem három: ha nem áll fenn harmónia a fizikai, a mentális és az érzelmi test között, mindig zavarok lépnek fel. A harmadik, vagyis az érzelmi testünkkel a mai világban mind több gondunk akad, mert nem fordítunk rá kellő figyelmet, pedig nagy hasznunkra válhatna, ha tudnánk, hogyan bánjunk vele.
Sem az alternatív sem a hagyományos gyógymódok nem érhetnek el eredményt, ha hiányzik belőlünk a pozitív gondolkodás. Bármely gyógykezelés során a páciens pozitív hozzáállásának óriási a jelentősége, mert egészségi állapotában csak akkor következhet be javulás, ha a beteg mentesül a feszültségektől, és önmagával is, gyógykezelőjével is teljes harmóniát alakít ki. Az önnevelés hosszú útját kell végigjárnunk, hogy eljussunk idáig.
Mivel az alternatív orvoslás olyan hosszú múltra tekint vissza, hogy túlnyúlik minden emlékezet határán igazából eredendő gyógyászatnak nevezhető. Sok esetben feledésbe merült gyógynövényekkel ugyanazt a hatást eredményesebben lehet elérni, mint a bonyolult összetételű modern gyógyszerekkel. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy igenis a természethez tartozunk, engedelmeskednünk kell a természet törvényeinek, ugyan nap, mint nap átérezzük, hogy az ember elveszítette a természet talajába kapaszkodó gyökereit.
Vajon hányan mondhatjuk el, hogy megfelelően bánunk a testünkkel, és megbecsüljük az egészségünket?
A XXI. század emberének életében a stressz és az agyonhajszoltság kéz a kézben jár. Meg kell találnunk, miképpen óvhatjuk meg magunkat, és hogyan tudunk kialakítani jobb viszonyt saját testünkkel. Megértjük testünk szavát, amikor a tünetek révén üzenni kíván nekünk valamit? A tünetek azért fontosak mert, ők a természet idejekorán küldött figyelmeztetései, és várva várják válaszunkat, a betegségmegelőzést. A bölcselme komolyan veszi ezeket a jelzéseket, rögtön megpróbálja megtalálni a rendellenesség okozóját, és ezzel már tulajdonképpen a megoldást is megtalálja. Itt kezdődik az öngyógyítás.
Soha nem szabad alábecsülni a szervezet öngyógyító mechanizmusát: hatalmas teljesítményekre képes, és ha hagyjuk érvényesülni, visszafordítja és felszámolja a testben jelentkező szinte minden rendellenességet.
A fenti sorok Jennifer Harper: Tudatos test című könyvből származnak.